Gyűlölöm a napot, mely érinthet téged.
Gyűlölöm a holdat, mely veled lehet éjjel.
Gyűlölöm a vizet, mely ajkadhoz érhet.
Elmondani nem lehet, úgy szeretlek téged.
Mit ér ezer szó, mely nem tőled, hallható.
Mit ér a sok csillag, ha nem veled látható.
Mit érnek az órák, mit érnek a percek,
ha mindezek, kedvesem nélküled telnek.
Ne hidd, hogy hiányzol csak jó lenne, ha itt lennél.
Ne hidd, hogy szeretlek csak több vagy az életemnél.
Ne hidd, hogy féltelek, csak aggódom Érted,
hisz nélküled kedvesem semmit sem ér az élet!
Ha este lefekszel és kinézel az ablakon,
keresd az égen a legszebb csillagot.
Ha azokra gondolsz, akik téged szeretnek,
gondolj majd rám is, mert én is pont így érzek…
Sötét éjjel édes álom tovaszáll,
felébredek a szívem vadul kalimpál!
Kispárnámat szorongatom, könnyes lett a szemem,
szeretném ha velem lennél mert, hiányzol nekem!
Újra péntek, megint vége egy hétnek,
de a nélküled eltöltött napok semmit nem érnek.
Értelmetlen mondatok, elharapott szótagok,
minden szóban hazudok: kösz, jól vagyok.
Ülök a tóparton és nézem a vizet,
várom a pillanatot, mikor újra látlak téged.
Tudom, messze vagy és nem lehetsz itt velem,
de olyan jó lenne, ha most itt ülnél mellettem.
Vannak olyan pillanatok az életben,
amikor annyira hiányzik nekünk valaki,
hogy ki szeretnénk őt szakítani az álmainkból
és úgy igazából meg szeretnénk ölelni.