Elvitted tőlem a napot, a holdat és minden csillagot.
Többé szivárványt sem láthatok, nem mámorítanak illatok.
Nélkülük még elvagyok, de nélküled én meghalok.
Csendes éjszakán elkerül az álom,
mindig Rád gondolok, és hozzád vágyom.
Gondold azt, hogy ott vagyok veled,
és nézem a két szép szemed, hallgatom a lélegzeted.
A füledbe sugom, hogy nagyon jó veled!
Ha el merném mondani, azt amit rólad gondolok
megtudhatnád kedvesem, hogy mindíg rólad álmodok.
Ha el merném mondani, azt amit most érzek,
megtudhatnéd most azt is, hogy mennyire szeretlek téged.
Gyűlölöm a napot, mely érinthet téged.
Gyűlölöm a holdat, mely veled lehet éjjel.
Gyűlölöm a vizet, mely ajkadhoz érhet.
Elmondani nem lehet, úgy szeretlek téged.
Az élet rögös útján találkoznunk kellett,
hogy hitben, szeretetben éljünk egymás mellett.
Fogd hát meg a kezemet és én veled megyek,
rád bízom magamat mert nagyon szeretlek!
Ne hidd, hogy hiányzol csak jó lenne, ha itt lennél.
Ne hidd, hogy szeretlek csak több vagy az életemnél.
Ne hidd, hogy féltelek, csak aggódom Érted,
hisz nélküled kedvesem semmit sem ér az élet!